Hasznos tippek

Hogyan fejleszd a hallás utáni értésedet

Nehezen mennek a magnós feladatok? A megoldás közelebb van, mint gondolnád. Ebben a bejegyzésben a hallás utáni értés fejlesztésére adok néhány tippet.

Hallgass olyan témát, amit szeretsz

Érdemes olyan témával kezdeni, amiben magyarul is otthon vagy, érdekel, sokat foglalkozol vele. A különböző videómegosztó oldalakon számtalan témában találsz anyagot, így biztosan megtalálod a hobbidnak, érdeklődési körödnek megfelelőt.

Hallgass olyan szöveget, amit könnyen megértesz

Ez kicsit összefügg az előző tanácsommal, hiszen könnyen megérthető lehet egy szöveg akár attól is, hogy ismerős a témája. Érdemes szintet tekintve is egyszerűbbeket választani. Válassz nyugodtan olyat, ami egy-két szinttel a jelenlegi szinted alatt van. Az alacsonyabb szintű felvételeken általában lassabban beszélnek, egyszerűbb szókinccsel és akcentus nélkül, tehát érdemes kezdetben ilyesmivel próbálkozni, majd fokozatosan nehezebbre váltani.

Hallgass és olvass

Sok hanganyagnak megvan a leirata (transcript, audioscript) is, akár kurzuskönyvből, akár letölthető anyagból szeretnél gyakorolni. Ha egyszerre hallgatod a szöveget és olvasod a leiratot, akkor az agyad összekapcsolja a helyesírást a kiejtéssel, így két legyet üthetsz egy csapásra.

Jegyzetelj

A listening gyakorlása aktív figyelmet igényel. Fontos, hogy közben ne terelje el semmi a figyelmedet, csak a felvételre koncentrálj. Közben jegyzetelj le olyan dolgokat, mint pl. egy-egy érdekes szó (akár a jelentése, akár a kiejtése miatt), visszatérő ismeretlen szavakat, főleg, ha azok a téma szempontjából kulcsfontosságúak. Felírhatsz olyan szót is, aminek a kiejtése általában nehézséget okoz, neveket, titulusokat, sőt még jobb, ha nemcsak szavakat, hanem kifejezéseket írsz le.

Koncentrálj a fő üzenetre

Angolul a fő üzenet “main point”, tehát az elhangzott szöveg lényege része, az üzenet, amit a beszélő át akar adni. Nem baj, ha nem érted meg összes szót, a meglévő tudásod segít, hogy a szövegkörnyezetből kikövetkeztesd a szó jelentését vagy szerepét a szövegben. Csak akkor szótárazz, ha nagyon muszáj, pl. ha semmiképpen sem érted az adott szakaszt a kérdéses szó pontos jelentésének ismerete nélkül. A túl gyakori szótárazás megtöri a figyelmet, kizökkent a korábban említett aktív figyelemből és rontja a hallott szöveg élvezhetőségét.

Ismételd, amit hallasz

Elismételhetsz egy-egy szót, de akár kifejezés mondatot is. Jegyzetelés után érdemes hangosan felolvasni, amit leírtál. Annyiszor tekerd vissza a felvételt, ahányszor szükséges. Minden új szót, kifejezést legalább háromszor ismételj el hangosan.

Hallgass bárhol, bármikor

Hallgathatsz angol nyelvű szöveget az autóban, a buszon vagy akár házimunka közben. Ezt inkább már csak akkor ajánlom, ha ismerős a téma és nem szükséges minden idegszáladdal koncentrálni rá. Ha a háttérben szól valami a célnyelven, a füled és az agyad egy idő után a helyes intonációt is szokja, pl. a hangsúly helyét egy szón belül, vagy a helyes mondatvégi hangsúlyozást (ez az angolban másképpen működik, mint a magyarban). A zenehallgatás is nagyszerű módja a hallás utáni értés gyakorlásának. Bár nyelvtanilag nem mindig helyesek a dalszövegek és egyik-másik dalnak hajmeresztően bugyuta szövege van, arra mégis jók, hogy a korábban említett fő üzenetet megértsd. Kedvenc dalaid segítségével sok érdekes szófordulatot tanulhatsz és javulhat a kiejtésed is. Ezzel pedig elérkeztünk az utolsó ponthoz…

Javítsd a kiejtésed

Gyakran tapasztalom, hogy azért megy nehezen a listening feladat, mert a tanuló kiejtése sem jó. Ha helytelen kiejtéssel tanulsz meg egy szót akkor az agyad hallgatáskor is ugyanarra a kiejtésre fog számítani és egyszerűen nem veszi észre hogy a felvételen már elhangozott az a szó vagy kifejezés, csak másképp kiejtve. A saját kiejtésed javítása, fejlesztése tehát óriási jelentőséggel bír, ha fejleszteni szeretnéd a hallott szöveg értését. A “hallgass és olvass”, valamint az ismételgetés nagyon jó módja ennek.

 

Remélem hasznosnak találtad a bejegyzésben szereplő tanácsokat. Valamilyen más módszer bizonyult Szent Grálnak? Oszd meg velem és a többi nyelvtanulóval komment formájában a bejegyzés alatt.

(a kép forrása: Music photo created by rawpixel.com – www.freepik.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük